Workshop 2012

Március elejétől május végéig tartó programsorozatok alatt a kurzus résztvevői elméleti és gyakorlati oktatások révén tájékozódhattak a beton sokoldalúságáról. Anyagminta keveréssel kezdődött a gyakorlati foglalkozás, ahol kipróbálhattak felületi játékokat, színezési lehetőségeket, majd formai kísérleteken keresztül nézték meg a beton sokszínűségét, ezáltal tapasztalatokat szerezhettek a zsaluzás technológia rejtelmeiben.

Baróthy Anna - Szövetség'39 Művészeti Bázis- és Lénárd Anna – BUPAP- vezetésével olyan beton burkolatokat, felületeket, utcai bútorokat és street art projekteket valósítottak meg, melyek szerves részét képezhetik a városi köztereknek, egyfajta szabad nyelvezetben megfogalmazva.

 

A beton felhasználásához kapcsolódó aktuális vívmányok megismerése mellett fontos hangsúlyt kaptak az egyéni illetve csoportos ötletek kikísérletezése, koncepciók megvalósítása.

Az itt elkészült munkákat június 2-án a Critical Concrete - biciklis betontúra keretén belül mutatja be a BUPAP(Budapesti Aszfaltprojekt), ahol lehetőség adódik az alkotók gondolatainak  meghallgatására is.

 

A tervek hamarosan megrendelhetőek a giacottin keresztül.

 

Alkotók: Bánsági Dávid , Nusszer Diána, Perge Diána, Vancsura Zsófia, Tarczali Dávid, Mészáros Máté, Máté Tamás, Máthé Dóra, Baróthy Anna, Medvecky Dóra, Csúsz István,Mester Tamás, Lőcsei Gergely, Nagy Nándor, Börzsei Tamás, Latóczky Dóra,Lénárd Anna, Hory Gergely, Müllner Péter, Tóth Bálint,

 

További képek: